Rendelőnkben használt manuális technikák egyike a Stecco-féle fasciamanipuláció, mely nevét a módszer kidolgozójáról, Luigi Steccoról kapta.

A módszer lényege, hogy meghatározzuk a páciens problémájának valódi okát, majd a fasciarendszer szakszerű kezelésével helyreállítjuk a kialakult diszfunkciót a fejfájástól kezdve az ízületi bántalmakon át akár az egyes belsőszervi problémákig.

Ez a technika alapköve lesz a műtét vagy sportsérülés utáni rehabilitációnak is.

Az alábbiakban erről az “eszközünkről” olvashat egy áttekintést az olasz Luigi Steccoval készült interjú alapján.

Manapság egyre gyakrabban előkerülő fogalom a fascia, de mi is ez valójában?

A fascia egy fehér színű, kollagén rostokból álló folytonos elasztikus membrán, mely összeköti a test minden részét, körülölelve és egyúttal elválasztva az egyes izmokat – emiatt gyakran fasciahálóként is emlegetik. (Ez az a fehérkés hártya, amit főzés során igyekszünk eltávolítani a húsról.) Az a feladata, hogy összekapcsolja és koordinálja az ízületeket, illetve a test egészét, ezáltal összehangolva a test különböző részeinek a munkáját.

Olyan, mint egy nagyzenekart vezénylő karmester, akinek segítségével megjelenik a harmónia – jelen esetben a mozgás harmóniája.

Mi az újdonság benne?

Korábban úgy vélték, hogy a mozgás szinkronizációja kizárólagosan az idegrendszerünk feladata, de felmerült a kérdés, hogy mégis hogyan tudná az agy egyedül kontrollálni az összes elemet, ami a motoros működés során bekapcsolódik. Kiderült, hogy a periférikus szabályozás, tehát ami a gerincvelőn túl következik, sokkal összetettebb, mint korábban gondoltuk. A tanulmányok azt mutatják, hogy valószínűleg a fascia az, ami itt, a periférián számos komponenst irányít azáltal, hogy a hozzá kapcsolódó izomrostok feszülését érzékeli, átveszi és továbbítja. Viszont, ha ez a membrán – ami alapesetben egy könnyen csúszó szövet –  merev lesz, letapad vagy denzifikálódik, akkor a koordináció szempontjából egy nagyon lényeges elem esik ki a rendszerből, ami egy nem megfelelő, rosszul hangolt mozgássort eredményez.

Mi okozhatja a fascia csúszásának csökkenését, megszűnését?

Például különböző traumák, sérülések, túlterhelés, a kemény munka, rossz étkezési szokások… Lényegében azt lehet mondani, hogy a fascia denzifikációja három fő komponensen múlik:

  • a mechanikai (terhelés),
  • a kémiai (táplálkozás)
  • és a fizikai (időjárás) faktorokon.

Denzifikáció? Az micsoda?

Denzifikáció akkor következik be, amikor egy sérülést követően (legyen ez a korábban felsorolt faktorok bármelyike miatt) a szervezet, pontosabban maga a fascia túlzott mértékű kollagénrost termelésbe kezd a helyreállítás érdekében. Sajnos azonban ez a reakció felborítja azt a kényes egyensúlyt, ami a szervezetnek szükséges, és a normáltól eltérő, nem fiziológiás állapotot hoz létre. Ez pedig további funkcionális, strukturális változásokat okoz, amihez gyakran fájdalom is társul.

Az ilyen esetekben hangzik el az, hogy “egyik nap úgy keltem fel, hogy olyan merev lett ez vagy az”, vagy hogy “egyszer csak elkezdett fájni”, anélkül, hogy tudnánk, mitől. Arról van szó tehát, hogy a fascia elvesztette azt a képességét, hogy az izmokat megfelelően koordinálja, mivel romlott az elaszticitása és nincs meg a megfelelő csúszása a membránnak. Ez pedig tovább eszkalálja a problémát: a mozgás sokkal kötöttebb lesz, kevésbé szabad; az érintett ízület nem tud a fiziológiás úton működni; megjelenik a merevség majd a fájdalom.

Fontos hangsúlyozni, hogy ilyenkor a probléma nem az ízülettel van, hanem a fasciával!

Ez pedig a terapeuta szempontjából szerencsés eset, hiszen a fascia sokkal könnyebben befolyásolható, kezelhető, mint más képletek (pl. a csont vagy az ideg).

{BANNER}

Jelentheti-e ez a szemlélet a gyógytorna paradigmaváltását?

A válasz mindenképpen igen, hiszen a módszer alapja, hogy nem magára a fájó térdre fókuszálunk, hanem az azt mozgató mechanizmus(ok)ra, amiben tehát a fascia lényeges szerepet kap a koordinálás által. Ezért is hívjuk az így kezelt pontokat Koordinációs Központoknak (angolul Centres of Coordination), hiszen a Stecco-technika szerint ezek a pontok vezérlik azokat az izmokat, amik az adott működést, speciális mozgást létrehozzák. Így ha ezek a pontok denzifikálódnak, az érintett ízületben fájdalom keletkezhet, hiszen valami nem az optimális módon működik, hiba van a vezérlésben. A megoldás tehát ezeknek a pontoknak a feloldása lesz. Nem mellesleg a fascia manipulációja jó eszköz lehet a kóros működés megelőzésében is.

Fascia kezelés Stecco módszerrel

Tehát akkor is lehet kezelni, amikor érzetre minden rendben van?

Nem egészen. Ahhoz, hogy kezelni tudjunk, szükség van a szervezet által küldött jelekre, bár azok lehetnek minimálisak is – egy kis merevség, kellemetlenség, fájdalom. A fájdalmat a szervezet legtöbbször vészjelzésként küldi, hogy valami baj van. Ilyenkor nem megoldás, hogy beveszünk valamilyen fájdalomcsillapítót, hiszen csak elfojtjuk a jeleket, gátat szabunk saját gyógyulásunknak, ami végül a megfelelő kezelés nélkül sokkal súlyosabb problémákhoz is vezethet, mint ahonnan eredetileg indultunk.

Hogy néz ki egy ilyen kezelés?

A kezelések általában heti gyakoriságban történnek és kb. 30 percet igényelnek. Ezt természetesen megelőzi egy alapos kikérdezés és fizikális vizsgálat, hiszen a hatékony terápiához pontosan kell ismernünk az esetet és a megfelelő pontokon kell kezelnünk. Képalkotó diagnosztizálásra (RTG, CT, MR) ugyanakkor nincs szükségünk, hiszen a szimptómák, a probléma viselkedése megmutatja nekünk, hol vannak a kezelést igénylő pontok.

A kezelendő terület jellege sok mindent meghatároz: azt, hogy melyik testrészünket használjuk, milyen szögből, mekkora nyomással. Például a nyaknál ujjbeggyel vagy ujjperccel kezelünk, de mondjuk a törzsnél sokkal megfelelőbb a könyök vagy a lábon akár az ököl. Konkrét pontokon keresünk olyan megváltozott szöveti ellenállást, ami az eljárást indokolja, s ha megvan, akkor kevesebb, mint 10 perc alatt egyfajta mobilizáló nyomással lokálisan hőt generálunk a szövetben, hogy a fascia sűrűségét megváltoztassuk, s így helyreálljon a csúszás.

Ha a szöveti csúszás rendeződik, akkor nyilvánvaló változást láthatunk az izom erejében, az ízület mozgásában is, de legfőképp a fájdalom megszűnésében.

Forrás

Az eredeti interjú angolul és németül itt olvasható:
Interview with Luigi Stecco