Nagyon elterjedt kép van a fejünkben, hogy ha fáj a derekunk, akkor akár életünk végéig gyógytornázni kell. Megállás nélkül erősíteni és nyújtani.

Gyakran halljuk, hogy ha valakinek fáj a dereka, az első javaslatok között a derék körüli izmok erősítése szerepel. Amikor elkezd egy általános gyógytornát az érintett, elhalmozzák információval, hogy miket tehet és miket nem a dereka érdekében.

Ennek köszönhetően kialakulhatnak hiedelmek a páciensben:

  • többé nem hajolhatok le”
  • “nem emelhetek nehezet”
  • “ha nem tornázok rendszeresen, akkor újra fájni fog a derekam”

A magával törődő páciens hamar “gyógytornafüggővé” válhat. Innentől kezdve hiába történik meg a valódi szöveti regeneráció, szabotálja a teljes gyógyulását a tudta nélkül.

Fontos, hogy terapeutaként észrevegyük a téves gondolkodásmódot és újrabeszéljük a páciens állapotát, majd utat mutassunk a szabad mozgás felé. A kezdetekben szükségesnek vélt korlátozásokat segítsünk apránként leépíteni és támogassuk a pácienst abban is, hogy visszakapja a gondtalan mozgását, anélkül, hogy félne a hajolástól, futástól, cipekedéstől, hosszas üléstől, egyszóval a mindennapi élet mozdulataitól.

Ma már jól ismert tény, hogy a fájdalom befolyásolja az agyműködést, ezért fontos, hogy a kezelések során komolyan vegyük a pszichés vezetést.

De mikor lehet igazán szükség a gyógytornára és mikor nem várható csoda?

A fejlett országokban az aktív emberek 60-80%-a élete során legalább egyszer küzd derék panaszokkal. Hatalmas összegeket költenek állami szinten és egyéni szinten is a derékfájdalom kezelésére. Annak ellenére, hogy a kutatások azt bizonyítják, hogy a kezelések első 2 hónapjában a gyógytorna jótékony hatással van a páciensekre, mégsem örvend népszerűségnek. A betegek csupán 50%-a végez gyakorlatokat.

Az akut derékfájással orvoshoz forduló páciensek 43%-ának krónikussá válik a panasza (több mint 3 hónapig tart) és egyharmaduk nem gyógyul meg 1 év alatt.

Közelebbről vizsgálva a derékfájás 2 fő csoportra osztható:

  • specifikus: akut, amikor meghatározható elváltozás van (pl. sérv, szűkület, törés, tumor, nyitott gerinc, gyulladás, gyöki nyomás stb.).
    Pl:
    • “Tisztán emlékszem, leestem egy lépcsőn és azóta érzem.”
    • “Foci közben ütköztem egy nagyot és azóta nem akar meggyógyulni.”
  • nem specifikus: rejtve marad az ok (a derékfájások 90%-a ide tartozik).
    Pl:
    • “Nem tudom mi váltotta ki, spontán kezdődött.”
    • “Nem csináltam semmi különöset, nem értem.”

Specifikus derékfájdalom kezelése

Vannak hatásos módszerek, amikkel gyógyítani tudjuk a sérülést, csak párat említve közülük: 

McKenzie módszer a gyakorlatban
  • McKenzie mechanikai terápia: Alapja, hogy ha bizonyos testtartások, vagy mozgások fájdalmat okoznak, akkor egyes mozgásokra, azok ismétlésére az meg is szüntethető. Hogy melyek ezek a mozdulatok? Ez minden esetben más és más, mindig alapos kivizsgálás után állítjuk össze a gyakorlatsort.
  • Maitland manuálterápia: A gerinc és a végtagok ízületeinek, izmainak és idegeinek vizsgálatára és kezelésére kifejlesztett módszer. A részletes diagnózis után kiválasztjuk a megfelelő kezelési technikát, hiszen más és más beavatkozást igényel az ideg-, az ízület- vagy éppen az izomprobléma.
  • Mulligan manuálterápia: A terápia Brian Mulligan, új-zélandi gyógytornászról kapta a nevét. A szakember egy olyan módszert dolgozott ki, amellyel a fájdalmas ízületeket lehet kezelni. 
  • gyógytorna (vérkeringés fokozás, izomerősítés, szegmentális stabilizálás, megrövidült izmok nyújtása, helyes mozgás megtanítása, testtartás korrekció stb.)

Ebben az esetben úgy kezeljük a derekat, mint egy sérülést, pl. mint amikor elvágjuk az ujjunkat, hagyjuk gyógyulni és segítünk közben neki a megfelelő technikákkal, bekötjük sebtapasszal és nem “feszegetjük” a sebet, amíg össze nem hegedt. Viszont amikor már begyógyult a seb, újra elkezdjük használni az ujjunkat, pontosan ugyanúgy, mint azelőtt és már nem is jut eszünkbe óvni többé.

Mit tehetünk ha nem segít a gyógytorna?

Ausztráliában végeztek egy kutatást 154 beteggel, akiknek legalább 12 hete fájt a derekuk. Két csoportra osztották őket:

  1. gyógytorna csoport: azok a betegek tartoztak ide, akik speciális funkcionális gyakorlatokat végeztek a derék izmaira, majd testtartás- és mozgáskontrollt tanultak.
  2. placebo csoport: azok tartoztak ide, akik „elhangolódott” ultrahang és rövidhullámú elektromos kezelést kaptak a derekukra, úgy, hogy a készüléket működés alá helyezték, de a kibocsátott dózist nem emelték meg. 

8 héten keresztül vizsgálták a fájdalom intenzitását, a beteg aktivitását, a gyógyulás mértékét saját benyomás szerint. Hosszabb távon (2-6-12 hónap) pedig nyomon követték még a fájdalom mértékét, jelenlétét és a mozgás beszűkülését.

Az eredmények szerint a gyógytornával fejlődött a résztvevők mozgékonysága és sokkal egészségesebbnek érezték magukat az első 2 hónapban, viszont nem csökkent jelentősen a fájdalmuk. Hosszú távon sem szűnt meg a fájdalom jelenléte és nem lettek sokkal mozgékonyabbak, mint amit elértek az első 8 hét kezelés után.

{BANNER}

Nem specifikus derékfájdalom kezelése

Mivel itt nem tudjuk az okot és legtöbb esetben nincs is szöveti sérülés, ezért ilyenkor a gyógytorna önmagában nem hatékony. 

Ebbe a csoportba bele tartoznak, azok az esetek is, amikor korábbi sérülések okoznak a testben kompenzációkat és így alakul ki fájdalom a derékban.

A fájdalom valódi oka sokkal távolabb is lehet

Továbbá azokat az eseteket is ide sorolhatjuk, amikor kiderül, hogy egy viszcerális (belső szervi) rendellenesség sugárzik ki a derékba. Korábban nem is gondoltuk volna, hogy a szerveink is tudnak kommunikálni velünk a mozgató rendszerünkön keresztül.

Ezekben az esetekben kimondottan fontos, hogy végiggondoljuk és pontosan visszaemlékezzünk arra, hogy a panaszaink mikor kezdődtek és milyen előjelei voltak korábban. Ez néha nehézséget okoz, de megéri a fáradalmakat, mert az ok-okozat megértése már félsiker a gyógyulás útján.

MEGOLDÁS: Gyógytornával kombinált manuálterápia

A kezeléseket gyakran megpróbálják kombinálni a gyógyulás érdekében. A felmérések alapján a legtöbbször a manuálterápia + gyógytorna párosítás segít leginkább.

Stecco módszer a gyakorlatban

Egy kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy a manuálterápiának van-e azonnali fájdalomcsillapító hatása illetve, ha gyógytornával párosítják, javíthatóak-e tartósan a mozgásfunkciók. Ennek érdekében 42 beteget vizsgáltak meg.

Az pácienseket beosztották két csoportba:

  1. manuálterápiás csoport: gerinc szegmentális mobilizálást/manipulálást kaptak és gyógytornáztak
  2. kontroll csoport: elhangolt ultrahang kezelést és tornagyakorlatokat kaptak

8 kezelésen vettek részt 2 hónapon keresztül, amiből kiderült, hogy a manuálterápiás csoportnak kimutathatóan csökkent a fájdalma és javult a mozgása. Tegyük hozzá, hogy egészen kevés esetszámmal sikerült dolgozni: végül 37 beteget tudtak bevonni a kutatásba.

Interjú a Duna Tv-n

Összegezve

A kutatási eredményeket a saját tapasztalataink is alátámasztják:

  1. Specifikus derékfájás esetén nagyon hatékony a gyógytorna.
  2. Ha nem derül ki, hogy mitől fáj a derekunk (nem specifikus), akkor a gyógytorna segít abban, hogy jobban érezzük magunkat, de nem garantált, hogy minden panaszunk meg fog szűnni és ez nem a terápia vagy a páciens hibája. Ilyen esetekben a legjobb választás a gyógytornával kombinált manuálterápia.

Források