Vaski Sára
gyógytornász,manuálterapeuta
Már kiskoromban is örökmozgó voltam, ami később a különböző sportok kipróbálásában forrta ki magát. Számos sportból jutottam el versenyekre, így tudom mennyi mindenen múlik és mennyi munkát igényel a siker és a sérülésekből való felépülés. Így találkoztam én is többször a gyógytornával és kezdtem el elmélyülni a mozgások tanulmányozásában.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán végeztem tanulmányaimat, amely során lehetőségem volt Lengyelországban fél évig angolul is tanulni a szakmát, és kissé más oldalról is belelátni egy gyógytornász feladataiba. Továbbá volt szerencsém három hónap kórházi gyakorlatot végezni Bécsben is, illetve a sport oldaláról is szerezhettem tapasztalatot a Nemzeti Kézilabda Akadémián egy három hetes szakmai gyakorlat keretében. Szakdolgozatomhoz szükséges kutatásomat pedig egy általam összeállított sérülésmegelőző mozgásprogram hatásosságáról készítettem kézilabdázók körében.
A kezelés sikerének érdekében alapvetőnek tartom a betegoktatást és a hozzám fordulókkal történő türelmes, empatikus együttműködést, hogy a pácienssel egy csapatként dolgozva, közösen tudjuk megoldani a felmerülő problémákat.
Jelenleg a Testnevelési Egyetem Humánkineziológia mesterképzésén bővítem tudásomat. Fontos számomra a naprakészség, ezért szakirodalmak tanulmányozásán túl különböző tanfolyamok elvégzésével is fejlesztem magam, hogy a hozzám fordulóknak minél hatékonyabban kezelést tudjak biztosítani.
Kezelés helyszíne:
- 1113 Budapest, Bocskai út 31.
Tanulmányok:
- 2016-2021: PTE-ETK Gyógytornász szakirány
- 2018: Lengyelország - Poznań University of Physical Education
- 2021-2023: TF Humánkineziológia Msc
Munkahelyek:
- 2021-2022: Sellő 27 Mozgásszervi Terápiás Centrum
- 2022: Bécs - Donauspital
Képzések:
- 2020: SMR a sport- és mozgásszervi rehabilitációban
- 2021: Terrier-féle ízületi és lágyrész mobilizációs technika I., II., III.
- 2022: Szegmentális stabilizációs tréning az ágyéki gerinc-medence komplex rehabilitációjában
- 2022: Stecco-féle fascia manipuláció I.
- 2023: VCT - VCT - Viszcerális Konvergencia Terápia
- 2024: A krónikus fájdalom pszichés komponensének kezelése ViolEx modellel
Kedvenc szakterületek:
- Gerincproblémák kezelése
- Műtét, sérülés utáni rehabilitáció
- Alsó végtag problémáinak kezelése
Friss vélemények Sáráról
Időpontfoglalás X
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
Hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot!
Sikeres időpontfoglalás!
Megerősítő emailt küldtünk, melyben további
fontos tudnivalók vannak a kezeléssel kapcsolatban.
Kérjük, olvassa át figyelmesen.
1Terapeuta
Olosz József
vezető gyógytornász, manuálterapeuta
Csak regisztrált páciensek tudnak kezelési időpontot foglani.
2Kezelés típusa
Állapotfelmérés (vizsgálat-kezelés)
17.000 Ft - 60 perc
Kérjük, ezt válassza, ha még nem járt nálunk.
Manuálterápia - Gyógytorna
17.000 Ft - 50 perc
Manuálterápia - Gyógytorna
11.000 Ft - 30 perc
Csak abban az esetben, ha terapeutája ezt javasolta!
Gyógymasszázs
12.000 Ft - 50 perc
Gyógymasszázs
6.000 Ft - 30 perc
3Időpont választás
Csak regisztrált páciensek tudnak kezelési időpontot foglani.
Kérjünk válassza egy másik kollégánkat!
Kezelés időpontja:
4Páciensadatok
XÚgy látjuk, már járt nálunk..
Amennyiben a fenti adatok nem Önhöz tartoznak:: Folytatás új páciensként
5Összegzés
Kérjük, ellenőrizze az alábbi adatokat.
- Helyszín:
- Terapeuta:
- Kezelés:
- Időpont:
- Páciens:
Időpont lemondás / módosítás
Ha 24 órán belül történik, akkor a kezelés díját ki kell fizetni.
További kollégáink
Újbuda - 11. kerület
1113 Budapest, Bocskai út 31.
(Allee-hoz közel)
Zugló - 14. kerület
1143 Budapest, Stefánia út 9.
(Papp László aréna mellett)