buda

Annamária Pinczi

humánkineziológus,
manuálterapeuta

Egy 3. osztályos kislány ül a tanteremben, éppen eszi a szendvicset, amikor a tanító néni megkérdezi:
- Nem masszíroznád meg a nyakam?
- Dehogy nem! ❤️

Másnap a tanító néni jobban lett és ajándékba hozott ennek a kislánynak egy divatos kalapot.

Ez az esemény keltette fel bennem a vágyat, hogy másokon segítsek, és bár még nem tudtam, hogyan, ekkor döntöttem el, hogy egészségügyi pályára lépek. Gyermekkori álmom volt orvos vagy masszőr lenni, de végül a gyógytornász és manualterapeuta hivatást választottam.

Az egyetemi évek alatt vendéglátóiparban és diákmunkákat vállalva tartottam fenn magam, de 2014-ben teljes mértékben az egészségügy felé fordultam. Azóta is ezen az úton járok, és mintha újra megtaláltam volna azt a kislányt magamban, aki annak idején tanárnőjének nyújtott segítséget. Egészen 2018 szeptemberéig dolgoztam manualterapeutaként, aztán életem egy új fejezete kezdődött, amikor 2018 októberében megszületett az első gyermekem, majd 2020-ban és 2023-ban újabb családtagokkal bővült a családunk. Ekkor kezdtem el foglalkozni a szülés utáni és a terhesség alatti rehabilitációval.

Célom, hogy segítsek másoknak visszatalálni az egészségükhöz és a fájdalommentes élethez.

Location of treatment:

  • 1113 Budapest, Bocskai út 31.

Tanulmányok:

  • 2008-2011: Babes Bolyai Tudományegyetem: Kinetoterapia
  • 2011-2013: Testnevelési Egyetem: Humánkineziológia szak

Munkahelyek:

  • 2013-2017: Gyógytornász - Pandera Egészségügyi Kft.
  • 2018: Oxygenvital rendelő

Képzések:

Kedvenc szakterületek:

  • Gerincferdülés (scoliosis)
  • Krónikus gerincproblémák kezelése
  • Szülés utáni rehabilitáció

Recent reviews of Annamária

Jáger Krisztina

Jáger Krisztina

March 27, 2024.
csillagcsillagcsillagcsillagcsillag
google
csillagcsillagcsillagcsillagcsillag
I had doubts, but they solved my problem right away, I can only recommend it, very professional service

Book an appointment X

You can choose from the following options:

Online booking Requesting a callback

Based on your complaints, we will select the most appropriate, english speaker therapist and we will call you back.


Phone: +36 70 701 5643

Our dispatcher is waiting for your call on weekdays between 8:00 am and 5:00 pm.


X Cancel appointment
Name: *
E-mail: *
Phone: *
Place:
Map
Map
Symptoms: *

Thank you for your trust!
We will contact you soon!

Successful booking!

We have sent a confirmation email with further important
information about the treatment.
Please read it carefully!

1Therapist

Patrícia Glázer

physiotherapist, manual therapist

BUDA XI. introduction

Zsuzsanna Jákob

physiotherapist, manual therapist

BUDA XI. introduction

Erzsébet Meszéna

physiotherapist, manual therapist

PEST XIV. introduction

Réka Szabó

physiotherapist, manual therapist

PEST XIV. introduction

Sára Vaski

physiotherapist, manual therapist

BUDA XI. introduction

Botond Kemény

physiotherapist, manual therapist

BUDA XI. introduction

Fanni Tiba

physiotherapist, manual therapist

PEST XIV. introduction

Klára Szabó

senior physiotherapist, manual therapist

PEST XIV. introduction

Tibor Zsemler

massage therapist

PEST XIV. introduction

József Olosz

senior physiotherapist, manual therapist

BUDA XI. introduction
Currently unable to admit a new patient.
Only registered patients can book a treatment appointment.

Our other colleagues

Take the first step
towards health!

Steps of the assessment

Have a question?

+36 70 701 5643
Telephone contact On weekdays: 8:00 AM - 5:00 PM

Address Budapest, District 11,
Bocskai way 31.
2. floor 2. door
Doorbell: 8
Elevator: yes
Parking You can easily park behind the building, on Edömér Street.
Opening hours
Monday - Friday7:00 AM - 9:00 PM
Saturday/SundayCLOSED
Route planning

Have a question?

+36 70 701 5643
Telephone contact On weekdays: 8:00 AM - 5:00 PM

Address Budapest, District 14,
Stefánia way 9.
1. floor 3. door
Doorbell: 14
Elevator: yes
Entrance From Besnyői street.
Opening hours
Monday - Friday7:00 AM - 9:00 PM
Saturday/SundayCLOSED
Route planning